Előd László búvárfotós
Pályázzunk!
Akik sokat forgatják a Digitális Fotómagazint, megfogadják a benne található tanácsokat és próbálnak minél jobb képeket készíteni, előbb-utóbb szembesülnek a ténnyel: a fotóalbumba egyre több olyan felvétel kerül, ami nem csak a család számára jelent örömöt, hanem a széles nyilvánosság előtt is érdemelhet elismerést. Vajon ezt csak mi látjuk így, vagy felvételeink tényleg magas színvonalúak? Erre választ legkönnyebben úgy kaphatunk, ha fotópályázatokon veszünk részt. Mire is figyeljünk, ha indulni szeretnénk egy versenyen.

A legfontosabb, fotózzunk minél többet, hogy legyen majd miből válogatnunk. A jól sikerült felvételeinket mutassuk meg fotóművész ismerősöknek (ha nincs, ismerjünk meg valakit, mert sokat segíthet a fejlődésünkben!), és várjunk el tőle kímélet nélküli kritikát. Érdemes a „mitől lenne jobb a képünk” kérdést felvetni, mert sokat tanulhatunk a válaszokból. Amikor erre a kérdésre már nem kapunk határozott választ, megszületett az első felvételünk, amit érdemes elküldeni egy pályázatra. Kezdődhet az Interneten való böngészés és a fotózással foglakozó újságok átlapozása. Érdeklődésünknek megfelelően előre is kinézhetünk egy pályázatot, melyre tudatosan készülhetünk. Képeink témáját igazítsuk a kiíráshoz, nézzük meg az elmúlt évek győztes fotóit és próbáljunk rájönni, miért azok győztek. Gondolkodjunk a zsűri fejével! Ne felejtsük el figyelmesen átolvasni a kiírást, hiszen gyakran olyan korlátozások szerepelnek benne, ami miatt mi nem is vehetünk részt a versenyen. Ilyenek lehetnek például lakóhely szerinti vagy életkort behatároló megkötések, de munkahelyhez vagy valamely társadalmi szervezethez való tartozás kötelezettsége is szűkítheti a kört.
Böngésszük át többször is gyűjteményünket, szánjunk sok időt a válogatásra. A jó fotós ismérve nem csak a szép képek készítése, hanem a jól átgondolt, ügyes válogatás is. Valószínűleg számunkra több kedves kép is lesz amit postáznánk, de ebből ki kell válogatni azokat, melyek remélhetőleg elnyerik a zsűri tetszését. Ebben segít, ha tanulmányozzuk az előző évek hasonló pályázatainak nyertes felvételeit, akár megpróbálhatjuk kitalálni, hogy az adott zsűri milyen típusú felvételeket kedvel. Ehhez persze fel kell készülni a zsűri tagjaiból is, amennyiben tudunk róluk információkat gyűjteni. Ismerjük meg lehetőség szerint munkásságukat, ízlésvilágukat. Ez a legnehezebb része, de egy fontos momentuma a pályázatra való felkészülésnek. Sajnos előfordulhat, hogy egy adott felvételünket az egyik pályázaton első körben kidobják, míg egy másik ugyanolyan témájú versenyen első díjat kapjon. Ne keseredjünk el, ha jó felvételünk egy versenyen nem nyer, próbálkozhatunk vele egy másikon, vagy jövőre akár ugyanott, amennyiben a kiírás ezt nem tiltja. Sajnos gyakran előfordul, hogy barátok, barátnők, fotóklub társak előnyösebb elbírálásban részesülnek egy-egy pályázaton, ez ellen egy szubjektív műfajban nem lehet védekezni. Önkritika gyakorlása természetesen azért minden esetben ajánlott, konzultáljunk más fotósokkal, kérdezzük meg az ő véleményüket is. Soha ne a családtagok elfogult véleményére adjunk. Jól jöhet néha a buzdítás amit tőlük kapunk, de soha ne az elkényelmesedésre sarkalljon pozitív véleményük, hanem adjon erőt még keményebben dolgozni egy még jobb felvételért! Sok ismerősöm fejlődésének a kerékkötője, hogy csak a jó kritikát szereti hallgatni, és nem veszi komolyan a negatív véleményt. Ebbe a csapdába soha ne sétáljunk bele! Tegyük fel a kérdést magunknak: teljesíti-e felvételünk az igazán jó kép alapfeltételeit. Itt nem arra gondolok, hogy éles legyen, pontosan exponált (kivétel persze a szándékos a téma mondanivalóját erősítő direkt életlenség, ill. alul-felül exponáltság), hanem arra, hogy különleges-e a képünk, „egyszeri és megismételhetetlen”, „ilyet így még nem láttunk soha” képek. Ne sablonos felvételeket küldjünk.
  Továbbá fontos, milyen formában várják a szervezők műveinket. Ma a legrangosabb versenyekre diát kell küldeni, de lehet papírképpel és egyre gyakrabban digitális képpel is versenybe szállni. Amennyiben diára dolgoztunk, rá kell írni a kép címét, több kategória esetén egyértelmű kategória jelölést, nevünket vagy jelszavunkat és a bal alsó sarkot a helyes nézet miatt egy pöttyel kell megjelölnünk. A papírképeknél a minimális és maximális méretet tartalmazni szokta a kiírás, ezt mindenképp tartsuk be. A képek hátuljára etikett címkét ragasztva adhatjuk meg adatainkat. Általában kísérőlapot is mellékelnünk kell, melyben a beküldött felvételeink listáját és elérhetőségeinket adjuk meg. A digitális képek előnye, hogy a postaköltséget is meg tudjuk spórolni, hiszen az Internet segítségével egyszerűen feltölthetjük felvételeinket a szervezők által megadott címre. Itt is kérik adatainkat, többek között E-mail címünket is. Ne lepődjünk meg ha a szervezők a kép hitelességének ellenőrzése miatt az eredeti (RAW) formátumot, papírképnél a negatívot vagy diapozitívot is bekérik. Figyeljünk oda, van-e utalás a képek lehetséges korrekciójára: azaz megvághatóak vagy szerkesztő programmal változtathatóak-e. Amennyiben digitális géppel vagy negatívra dolgoztunk, az eredeti felvételünk megmarad. Más a helyzet a dia nyersanyagnál. Itt el kell gondolkodnunk mit is tehetünk, hiszen elküldeni a megismételhetetlen felvételünket, bízva abban, hogy visszaküldik (és nem keveredik el sehol), nagyfokú bizalomra vall. Dia másolatot készíteni lehet, de nem biztos, hogy az pontosan olyan jó minőségű lesz mint az eredeti. Találkoztam már olyan felvétellel, melyet a szervezők visszaküldtek, „silány minőségű diacopy” felirattal. Ma a digitális dia másolat jelentheti talán a megoldást erre a problémára, amikor is beszkenneljük vagy inkább szkenneltetjük jó minőségben, minél nagyobb felbontásban nyersanyagunkat, majd abból visszaírjuk diára a képinformációkat. Ha jól dolgoztattunk, akkor az eredetivel teljesen egyező másolatot kaphatunk.
Miután kiválasztottuk a képeket, legyártottuk őket, készítsük el a feliratokat, adjunk címet képeinknek és írjuk meg a kísérőjegyzéket (nevezési lap). Ezen a lapon tüntessük fel a nevünket, és jelszavas beküldés esetén a jelszavunkat, hogy a verseny végén tudjanak azonosítani. Címünket, telefonszámunkat, és az elküldött képeink teljes listáját, kategória csoportokba szedve (több kategória esetén) se felejtsük el feltüntetni. Külföldi pályázat esetén se illetődjünk meg, ha véletlenül nem tudunk az adott ország nyelvén, mert angolul is kitölthetjük a nevezési lapot. Amennyiben ez is nehézségekbe ütközne, akkor sincs ok az aggodalomra, hiszen olyan adatokat kérnek, amelyek gyakorlatilag nyelv-függetlenek (kivétel talán a képek címe). Természetesen a pályázat pontos feltételeit azért még le kell valakivel fordíttatnunk.  Általában azzal, hogy részt veszünk egy pályázaton, már elfogadtuk annak feltételeit, de gyakran ezt aláírásunkkal is igazolni kell! Nemzetközi versenyeken ez általános. Miután mindezekkel végeztünk, kezdődhet a csomagolás. Legyünk nagyon körültekintőek, hiszen ahhoz, hogy felvételeink sikeresen szerepelhessenek, épségben kell megérkezniük a szervezőkhöz. Ha tehetjük, személyesen jutassuk el csomagunkat, így a legvalószínűbb, hogy nem fog megrongálódni. A postán összeállításunkat mindenképp nyomtatványként ajánlottan, bérmentesítve adjuk fel. Használjunk belülről bélelt borítékot, ami minden papírboltban, különböző méretben beszerezhető. Ezek nagyon jól védik az ütődésektől féltve őrzött képeinket. A gyűrődés ellen, két vastagabb kartonlappal vagy hullámkartonnal (egymásra merőleges hullámiránnyal) tudunk védekezni. Diáinkat ne üvegezett keretbe csomagoljuk, mert az üveg megrepedése esetén felvételünk megrongálódhat. A címzésre figyeljünk, különösen, ha külföldre adjuk fel, tartsuk be az ottani címzési szokásokat, hogy biztosan célba érjen levelünk. Ne csússzunk ki a megadott határidőből. Számoljuk bele a postai késedelmet is! Tapasztalat szerint Magyarország területén belül 10 nap, ha elsőbbségi levélként adjuk fel 5-6 nap, amennyiben Európába adjuk fel 2 hét, a tengeren túlra pedig 4 hét, amíg a posta biztosan eljuttatja levelünket. Válaszborítékról se feledkezzünk meg, ha vissza szeretnénk kapni képeinket. Hazai pályázatok közül csak néhány nevezési díjas, a nemzetközi versenyeken, pedig szinte kivétel nélkül csak egy kisebb összeg ellenében vehetünk részt. A postai vagy banki átutalás bizonylatának a másolatát mellékeljük a levél tartalmához. Soha ne tegyük a pénzt a borítékba, mert félreértésekre adhat okot!
Sikerült lencsevégre kapnunk néhány jó pillanatot, kiválasztottuk a megfelelő és legjobbnak tartott felvételeket, feliratoztuk őket, kitöltöttük a kísérőjegyzéket, szépen becsomagoltuk és időben feladtuk a postán. Most már nyugodtan hátradőlhetnénk a karosszékben, és várhatnánk az eredményt. De ha nem archiváljuk, hogy melyik pályázatra mit küldtünk, hamar összekeveredhetünk, így ajánlom, hogy mindenki írja fel, hogy hova, mit küldött, vagy a kísérőjegyzék (nevezési lap) másolatát tartsa meg!
A legvégére maradt még néhány jó tanács. Válogassuk meg a pályázatokat, melyeken részt veszünk. Csak akkor küldjünk képeket, ha azok megbízhatónak tűnnek. Ha hiányos a pályázati kiírás, vagy nem ígérik, hogy visszaküldik a felvételeinket, jobban tesszük, ha távol maradunk. Ha nemcsak az elismerés fontos nekünk, hanem anyagi hasznot is remélünk egy pályázattól, nézzük meg a várható nyereményeket is. Az oklevéltől, akár a több százezer forintos ajándékig is változhatnak. Írjuk fel a naplónkba, mikorra ígérik a képeink visszaküldését, és jelezzük azonnal a szervezőknek, ha nem érkeznének meg időben. Figyeljünk arra, hogy felvételeinket csak a kiírásban megjelenő módon használhatják fel, más esetekben szerzői jogot sértenek, ha megkérdezésünk nélkül publikálják művünket.

Sok sikert, szép eredményeket kívánok!