Előd László búvárfotós
A segítő GPS
Heten ültünk a hajóban. A vezetőnk egy helyi divemaster a kormányt fogta, négyen kapaszkodtak elöl, mi ketten pedig a csónak hátuljában kucorogtunk. Célunk a horvátországi Privic sziget déli csücske volt, amit a helyiek és a kezemben szorongatott GPS is Rt Silo néven említett.
Ritkán jut el az ember ide, mert földrajzi helyzetéből adódóan Rt Silo nem egy barátságos merülőhely. A Velebitski Kanal-ban azaz a Velebit-csatornában található, ahol gyakori, hogy a tenger feletti levegőnél nehezebb hideg légtömegek a hegyekből lezúdulva sugárban, ferdén, vízesésszerűen zuhannak a tengerbe, megtépázva a hullámok taraját homokviharszerű tengeri permetet hozva létre, kitör a Bóra. A másik nehézsége a helynek, hogy maga a reef 13 méter mélyen kezdődik. Csak tiszta, nyugodt időben és tapasztaltabb búvárokkal érdemes ide jönni. Érdemes, mert maga a zátony bővelkedik látnivalóban. Hatalmas halrajok élnek itt méteres vörös színű gorgoniák szomszédságában, amelyek már 20-25 méteres mélységtől színesítik be a tenger változatos élővilágát. Polipok változtatják színüket a hátterük és izgalmi állapotuktól függően. Lila fonálcsigák és vándorló sallangcsigák relaxálnak algákon és moszatokon, élvezve a tenger ringatását. Erre a helyre sietett kis csapatunk. Szerencsénk volt, mert a bója ami jelezte a zátony pontos helyzetét ott volt a helyén, nem vágta le egy arra tévedt halász. Kikötöttük a csónakunkat hozzá, én pedig nyomtam egy entert a GPS készülékemen, hogy ezentúl mindig meg legyen a hely pontos földrajzi koordinátája. Akkor még nem tudtam milyen fontos cselekedett hajtottam végre.
Kiderült, két utasunk kezdő búvár, így vezetőnk egy részletesebb briefing-be (eligazítás) kezdett, amíg én pakoltam a fotófelszerelésemet és adtam az utasításokat a leendő búvármodellemnek. Mikor a kötelező deco stop-nál tartott már az előadás, megjegyeztem, mintha távolodnánk a közeli parttól. A GPS már a táskájában pihent és nem nagyon akaródzott azt elhagynia, így mindenki csak a saját szemmértékére hagyatkozva gondolta végig eme feltevés igazságát. A válasz egyértelmű volt. A bója még mindig mellettünk van, a kötés tart, tehát mindössze érzéki csalódás áldozata vagyok. Megnyugodtam. Szereltem tovább és közben hallgattam a további instrukciókat amiket a divemaster adott a két kezdő és a velük tartó másik két tapasztaltabb, de helyismerettel nem rendelkező búvárnak. Már teljes menetfelszerelésben voltak, amikor nagyon rossz érzés fogott el. A part ami nemrég még néhány száz méterre volt, mostanra jócskán eltávolodott. A bója mellettünk, a kötés tart, de a part távolodik. Ezt senki nem hitte el nekem, így vezetőnk kiadta az utasítást a merülésre. Nem volt mit tenni, a GPS előkerült párnázott helyéről, néhány másodperc eltelt mire a műholdakról megkapta a jelet és végérvényesen jelezte: a mostani poziciónk 600 méterrel odébb van, mint az eredeti kikötés helye! Vezetőnk a digitális térképre pillantva rámutatott a mélységi vonalra.
–Látod még a GPS-ed is jelzi ezt a zátonyt!
-Nem -válaszoltam. Ez a vonal azt mutatja, hogy alattunk 102 méteres mélység  található. És ide akarod leküldeni a kezdőket!
Kiderült, hogy a halászok mégis elvágták a bója kötelét, de az még beakadhatott egy sziklába és a helyén maradt. Amikor persze rákötött a csónakunk, az már kimozdította a helyéről és húzva a bóját, átadtuk magunkat a víz alattomos sodrásának anélkül, hogy bármit is sejtettünk volna. Több mint 100 méter alattunk és minden csak mély kék! Ha a kezdők lemennek, el kezdik keresni a zátonyt. Leereszkednek először 20 méterre. Majd talán még mélyebbre. A reef sehol, kérdezgetik egymást mutogatva: most merre? Az idő telik, a levegő fogy és el kell kezdeniük felfele jönni. De nincs igazán amihez viszonyítani tudnának az emelkedés során. Két segítőjük marad: a kis buborékok és a computerük. Majd 3 perc 5 méteren lebegve a semmiben. Nem 5 tengeri merüléssel ajánlott program! Szerencsére nem így történt és nagyon izgalmas merüléssel lettünk gazdagabbak. A GPS-em azóta minden merülésnél nálam van, jegyzem a merülőhelyeket és ha bármikor vissza akarok térni egy szép zátonyhoz vagy barlanghoz csak előkapom és már nem tévedhetek el.